Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Hálát adok, hogy az utat megadja megélnem.
Egyedül vagyok most vele, a lelkem csendjében.
Amihez nincs köze, annak már hírét sem kérem.
Csak őt látom a könnyfüggöny mögötti kék térben.
Kirajzolódik, mint nagy történet egy fényképen.
Felém tart. A képre általa én is ráfértem.
Életével is áldozatot hozott már értem.
Melyik az én szerepem az ő történetében?
Ott látom magamat a húsvét megtört hetében.
Melyik lator leszek, mire életem felélem?
Egészen az övé vagyok – napjaim felében.
Az égre pillantok, ahol a mennyet remélem.
Amíg nincs feltámadás, a reménnyel beérem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.